Yield blogja újra él...

mehetsz olvasni szivi!

Nézz át ....

a Liberty-féle "My little secrets" c. blogra ;)

Még egy hely... ahova talán érdemes elkukkantani - ott is firkálok ;)

Címet lásd jobb oldalt.... Yield blogja-ként ;)

Üdv ott is, és tényleg... ne fogd vissza magad ;) Ahogy itt is... eddig is lehetett megjegyzést, kommentet ejteni... úgy ott is szeretettel várom az észrevételeket, esetleg értékes gondolatokat, idézeteket ;)

Segítsetek tartalmasabbá tenni ezt az egészet ;)

Üdv: Ency

Szeretet, Szerelem...

Tudod, azt hiszem, aki szeret, az nem tud bántani. Még ha akar, akkor se. Ha a másik érdekében szeretné tenni, akkor se, ha azt a másikat fel akarja rázni, akkor se tud bántani. Ha attól a másik szárnyakat kap, akkor se. Ha az okozott fájdalommal rejtett kincseket kotor elő, akkor se. Mert a szerelem mellett minden eltörpül.

A szerelem nem eszköz, minden más eszköz a szerelemért. Mert aki szeret, az nem tud mást, csak simogatni. Mert, ha a kéz ütne, a szerelem lefogná, ha a száj szava sértene, a sértő szót a szerelem selyembe csomagolná. Mert az ember életében legfontosabb a pillanat, az a pillanat, ami van, és azt nem szabad elrontani. Mert nem éri meg, mert a pillanat maga az élet. Mert a simogatás ragyogtatja, a bántás elrohasztja a pillanatot.

Az életet. Akkor se tud bántani, ha valaki csacska módon képzeli, hogy azzal meggyógyítja a másikat, ha megöli benne a szerelmet.

A szerelem nem betegség, hogy gyógyítani kell, Hogy ne fájjon, inkább pusztuljon. A szerelem az egy állapot, méghozzá a legmagasabb rendű állapot. Erősebb a távolságnál, az időnél, az akaratnál. Erősebb az embernél, erősebb a bántásnál. A szerelmet csak sérteni lehet, megölni nem, mert attól is csak erősödik.

.kaktusz

Azt hiszed?

Azt hiszed, a távolból nem érzem,

megalvadt bánatodban hányszor gondolsz rám,

hogy csöndre tanítva odaadó lelked

magadba bolyongsz késő éjszakán?

Azt hiszed, a távolból nem hallom,

hogy menedékért könyörög a szíved,

hogy kín sorvasztja minden gondolatod,

ha elillan a bennem vetett hited?

Azt hiszed, a távolból nem tudom,

hogy szemedből a könny nem apad el,

hogy magányod mélyén, álmaidba fojtod,

ha véletlenül rám emlékezel?

(Vörös Liliom)

Nézd, ez megint egy kis halál...

…

de miért ne élhetnéd túl???

Miért ne…

***

"Döbbenten áll meg a percmutató,
Óra sem múlhat többé el,
Reszket az Idő a tornyok felett,
Ártatlan vágyam
Még ünnepel.

Nézd Ez megint egy kis halál,
Hát miért ne élhetnéd túl?
A régi dal másra vár,
Gyönyörű lettél és új,
Jelez egy új világ,
Engem miért ne Léphetnél át?"

***

Kis halál…nagy halál…
Hányszor "halunk" meg egy élet alatt?
Hányszor halnak ki belőlünk dolgok?
Hányszor "halunk meg" legbelül?

Ki-ki a saját gyilkosa által.
Mert mindig ott áll a félhomályban.
Csendesen.

…és olyankor ott, a másik éned szemében megjelenik az a könnycsepp.
És talán el is törli azonnal…hiszen tűzoltó lennél te, meg katona… vagy a vadaid terelő juhász…

És senki nem élesztheti újra azt, akiért a könnycsepp szólt…

Mégsem érzed soha, hogy nem volt érdemes...

Ha csókéhes vágy támad ajkadon

míg sóhajtalan éjeken várod jöttömet

mardos a hiány, s Te hagyod, hogy fájjon

mégsem érzed soha, hogy nem volt érdemes.

Szerelmünk édes ízét őrzöd bőrödön

s nem engeded, hogy más lemossa rólad

reményt dobog a szív, és túl a gőgünkön

maradunk a múltunkkal összefonódva...

Boldog születésnapot és nagyon sok boldogságot
Valakinek, aki mostanában ünnepel...

Szorítok Nektek ;)

...

Mikor mégis egyedül vagy

Ezen nem lehet segíteni. Vannak az életben pillanatok, amikor menthetetlenül egyedül vagy. Ilyenkor hiába van társad, hiába van családod, hiába vannak barátaid: egyedül vagy. Bizonyos kérdéseket egyedül kell megoldanod, senki nem segíthet rajtad, senki helyetted el nem végezheti. Kifejezhetem ezt úgy is, hogy vállalnod kell valamit az életből, valami kockázatot, valaminek a felelősségét, egyedül, a magad erejéből.

Amikor döntened kell, hogy valami jó-e, vagy rossz. Helyes vagy helytelen. Szép vagy csúnya. Amikor döntened kell, hogy jobbra térsz vagy balra fordulsz. Ilyenkor nem segíthet rajtad senki.

Még csak azt sem teheted, hogy valamilyen félmegoldással elhalasztod a döntést.
Kikerülöd. Vagy úgy teszel, mintha nem vennéd észre, hogy döntened kell.
Döntened kell.

Ezen nem lehet segíteni.

És egyedül vagy.
Öregek, bölcsek, papok, filozófusok sok mindent tanácsoltak már Neked erre az alkalomra.
Mondták, hogy térdelj le és imádkozz, hogy Isten megvilágítsa az agyadat. Mondták, hogy ösztönöd indítása szerint azonnal és gondolkodás nélkül cselekedj. Mondták, hogy zárkózz be négy fal közé, étlen, szomjan és töprengj napokig. Azt is mondták, hogy ostorozzad magadat ilyenkor, mert a szenvedés megtisztítja a látást.

Én nem vagyok sem filozófus, sem pap. Még csak öreg sem vagyok. Így hát egészen egyebet mondok Neked:
Eridj ki az erdőre.

A mezőre, a folyó mellé, vagy föl a hegyre. Lassan járj, hiszen egyedül vagy, nincs miért siess.

Lassan járj, urasan.

Mint valami hajdani Nagyúr, aki birtokát járta be, s ameddig a szeme ellátott, övé volt minden.

Erdő, mező, folyó, hegy.

Megteheted, hiszen ember vagy.
Valóban nagy úr odakint. És amit szemed lát, valóban mind a Tied akkor. Az erdő, a mező, a folyó, a hegy. Még a napsütés is. Még a virágok is. A rigófütty és a pillangó színei. A hal fehér hasának villanása a hullámok között.
Eridj tehát lassan, kényelmesen. Nézd meg a virágokat.

Simogassad meg a fák törzsét.
Hajolj a nyírfához és szívd be az illatát.

Hallgasd a madarakat.

Próbáld megérteni azt, amit mondanak.

És amikor már tele vagy a virágok illatával, a napsugárral, a széllel és mindennel, ami zsongva körülvesz és ami mind a Tied abban a percben,akkor gondolkozz a csodán, amit életnek, mindenségnek, vagy teremtésnek nevezünk. Gondolj arra, hogy Isten sok-sok millió esztendővel ezelőtt megteremtette az anyagot és megteremtette a sejtet. Megteremtette és céljává tette a jót, a szépet és a fejlődést. És a sejtből lett virág, állat és végül ember. A látható sejtek mellett növekszik folytonosan a láthatatlan is, amelyik a szép és jó törvényeit hordozza magában és tereli az életet a fejlődésen keresztül a tökéletesedés felé, hogy végül is visszatérhessen Istenhez egy napon.

Gondolj a moszat útjára a liliomig, a hernyó útjára az emberig és az emberi lélek útjára tovább, amit már tudni nem, csak sejteni lehet. És akkor állítsd be a kérdést, ami fölött döntened kell, ebbe a nyílegyenes útba, mely az anyagtól fűszálakon, virágokon, madarakon, állatokon és végül rajtad keresztül Istenhez vezet. Es döntöttél máris. Testvéred a világ. Öcséd a nyúl, húgod a margaréta. A fejlődés nagy láncolata összefűz mindenekkel és a pókháló-finom lánc vége Isten kezében van. Néha megpróbálsz ember-ésszel leszakadni erről a láncról, de csak annyi történik, hogy letérsz nyílegyenes útról, eltévedsz, hátramaradsz.
De ha meglátod és megérted a láncszemek törvényét, akkor megérted azt is, hogy soha sem vagy egyedül. Legkevésbé pedig olyankor,amikor azt hiszed, hogy egyedül vagy.

(Wass Albert)