A könnycsepp álmodott

- Vártam reád már ezredévek óta! -

A világ teremtésétől kerestelek!

- Május volt, és megcsókolták egymást. Eztán telt az idő.
Aranyszínűre csodálkoztak a fák, nosztalgiás szelek suhogtak,

és a mezőkön nem volt több virág.
Magában járt a leány a sárga őszi úton,

és lába nyomán sírt a rőt avar.
Szeméből elindult egy csillogó kis könnycsepp,

végigszaladt az arcán

és a földre hullt.
A faleveleken végigpergett, a föld hajszálerein lassan leszivárgott,

amíg egy margaréta gyökeréhez ért. Ott megpihent.
A leány lehajtott fejjel ment tovább az erdőn.

S a könnycsepp álmodott.

Tavasz osont az alvó fák között s a margaréta kicsi gyökerében

fellüktetett az élet.
Fények nyíltak be a föld szívébe, és tündér-gyorsan kitavaszodott.
A margaréta nőtt.
És egy pompás estén, fülemilék éneke mellett,

kinyitotta első fehér virágát.
Egy fiú s egy leány jöttek az úton.
A fiú lehajolt, s letépte a virágot.
A leánynak adta.
Ott álltak egymással szemben.
- Vártam reád már ezredévek óta! -

A világ teremtésétől kerestelek!

- Szemükből ragyogott a március...
A kicsi könnycsepp nem álmodott tovább.

(Wass Albert)