Voltár már úgy...

"Voltál már úgy, hogy azt akartad mondani: "Persze, hogy veled tartok ha mész!", és mégis csak egy grimasz, meg egy makacs "Mégsem megyek'" lett belőle? Hogy némán ültél, mikor nyelved hegyén izzott a szó: "szeretlek". Hogy a meleg ölelés helyett ijedt távolságtartásba burkolóztál? Hogy valakinek azt mondtad: "Nélküled is boldog leszek! Menj csak, hátra se nézz!" S a kemény szikla porrá hullt, mikor Ő elhagyott! Kezdtél már úgy mondatot, hogy: "Most elmondom az igazságot neked...", s a szerelem színeit lecsupaszítva, csak valami halovány képet festettél érzéseidről, nehogy nevetségessé válj? Mondta már a belső hangod, hogy: "Nem jött még el az ideje!", és később azt, hogy: "Már elmúlt!"? Nevettek-e már ki azért, mert szerelmet vallottál? Rádkiáltott-e már etikai értékrended: "Ne tovább, nem szabad így szeretni!", és féltetted-e már szerelmed attól, hogy életed túl bonyolult? Ébredtél-e már arra, hogy szíved igazgyöngyeit olyannal osztottad meg, aki nem bírt rá vigyázni. És volt-e bűntudadatod, amikor a másik, kit megszerettél, neki már csak szűkmarokkal mért üveggyöngy jutott?"