A. J. Christian gondolatai...

S noha a kaktusz képes szembeszállni a világgal, noha még a sivatagban, egyedül is megél, nézd csak meg, mi történik vele. Egyedül, magányosan szikkad ki a hosszú évek alatt. Igen, a virág sebezhetőbb, nem képes megvédeni magát, viszont él, életet és örömöt ad mindennek és mindenkinek. S még egy apróság. Kaktusznak lenni könnyű. Nyers erővel ellökni magadtól mindenkit, vastag falakat felhúzni könnyű. De odaadni azt, ami vagy, kinyílni a világra és megélni a saját teljességedet, vállalva azt, hogy rád taposhatnak...nos, ehhez kell az erő.

Hogy a férfi képes legyen elviselni a pusztítás fájdalmát, be kellett zárnia a szívét. S noha a férfinak hatalmas szíve van, de a fent említett miatt nem tudja kiadni az érzelmeit.

Csak akkor leszel boldog, ha megéled magadat - nem kell mást, csak magadat-, mert akkor képes leszel adni és elfogadni egyaránt. Elfogadni mindazt, amit az élet és a többi ember ad neked. Ha egy férfi vonzónak talál, vonzódni fog hozzád, és kész: a szerelem és a nemi vágy megmagyarázhatatlan, nincs köze semmilyen külsőséghez. Ha viszont nem látja meg benned a nőt, lehetsz bármennyire dekoratív nem fogsz tetszeni neki.

A Boldogság itt van, itt lángol benned, és csak várja ezeket a pillanatokat, amikor felszíntre törhet végre. Ha hagyod, hogy az elméd és az egód korlátai nélkül létezz, egyszerűen Boldoggá válsz, mindenféle erőlködés, szándék és ok nélkül. Emlékezz csak: amikor abbahagytad a küszködést, és végre nem a problémára figyeltél, az öröm rád köszöntött. Ahogy a nap, a Boldogság is az akaratodtól függetlenül bújik elő a viharfelhők megül, hogy rád szórja aranyló sugarát, mindössze annyi a dolgod, hogy ne menekülj el a fénye elől.

Amikor nyomorultul érzed magad, a boldogtalanságod vélt okát próbálod megszüntetni. Ám az sosem vezetett eredményre, szándékod sosem érte el célját. Mindig az idő gyógyította be sebeidet; hiába próbáltad eltüntetni a lelkedben tomboló szenvedést, hiába akartál megszabadulni a gyötrelemtől, a kín egyre erősebben ragaszkodott hozzád.