Gondolataim - idézetekkel fűszerezve...

Sose feledd, hogy a változás az élet. Minden egyes pillanatban maradj elérhető az új számára.

Tudod, azon gondolkodtam, hogy az életünkben minden bizonyos kockázatvállalással jár… legyen szó új munkahelyről, elköltözésről, elszakadás a múltadtól – mely részed és nem tagadhatod meg, azáltal lettél olyan, amilyen… emlékképeket vonszolsz magad után, de… mindig csak előre kell (kellene) tekintened. Sokszor félünk kockáztatni, otthagyni a régi beváltat, hisz az már van… elvagyunk vele valahogy…mégis: nem elégít ki maximálisan… Megalkudunk!

„Amikor az emberek ragaszkodnak a régihez, nincs változás. A változás az újjal érkezik. A régivel nincs változás, de az emberek ragaszkodnak a régihez, mert az biztosnak látszik, kényelmesnek, ismerősnek. Együtt élsz vele, ezért ismered, már jártas vagy benne, nagy tudásod van róla. Az újjal megint tudatlan leszel. Az újjal talán megint hibázol; az új ki tudja, hová vezet? Ezért támadnak a félelmek, és ezek miatt a félelmek miatt ragaszkodsz a régihez. És abban a pillanatban, hogy ragaszkodni kezdesz a régihez, felhagysz a virágzással.

Maradj elérhető az új számára. Mindig halj meg a múltnak. Vége! A tegnap az a tegnap, és sosem jön vissza. Ha ragaszkodsz hozzá, meghalsz vele együtt; a síroddá válik. Nyisd meg a szívedet azelőtt, ami érkezik. Üdvözöld a felkelő napot, és mindig mondj búcsút a lenyugvó napnak. Érezz hálát - olyan sokat adott -, de a hála miatt ne kezdj ragaszkodni hozzá.”

Elnyomjuk saját vágyainkat a jobbra, tartalmasabbra törekvés igényét… megelégszünk „boldogság-morzsákkal” az igazi: „Hazaérkeztem!” érzés helyett!

Mikor egyetlen pillantás a másik szemébe… szebben mesél bármilyen ékesszóló remekbe szabott gondolatsor helyett…

Mikor a másik… A Társad… egyetlen érintésébe szinte belehalsz… v. épp újjászületsz…

Mikor érzed… Neked Mellette a helyed… évezredek óta ismered… s talán érte bolyongtál a világban, hogy egyszer végre… Rátalálj!

Tudod, mikor azt mondom,

szerintem rátalált a lelkem az ikerlelkére,

akkor én azt gondolom, ez a világnak a rendje,

valahol minden léleknek él másik fele,

azért hiányos a világ, mert hiányzik az egész,

egész lélek nélkül pedig az ember nem látja át a dolgokat,

könnyen eltéved, fél lélekkel mindenre csak félig képes,

félig képes szeretni, félig képes élni,

félig képes jónak lenni, félig képes örülni,

fél lélekkel az ember fél ember marad,

de ha összetalálkozik, ami összetartozik,

akkor elindul a csoda, akkor kiderül,

miért volt az ember addig elesett,

mert a fél ember elesett ember,

miért fázott olyan sokat a lelke,

talán, mert a csonka léleknek rossz a keringése,

a fél ember gyámoltalan, a fél ember kicsinyes,

önző, önmagában támolygó,

de együtt az egész, az a világ csodája,

minden ember különleges,

csak míg csonka a lelke, nincs tükre,

hogy meglássa saját magát benne,

pedig talán minden ember művész,

minden emberben ott van a művészet csírája,

senki se széklábakat faragni született,

mindenkiben csodás dolgok rejtőznek,

de ahhoz, hogy a mag kinyíljon, egésszé kell lennie,

minden madár szárnyalásra született,

csak a szárnyaszegett ragadt a földhöz,

minden ember szárnyaszegett,

míg csonka a lelke.

Ha rátalálsz a Társadra, ha hazaérkezel… felismered! Ha más is sokmindenről a nézetetek… - mi természetes, hisz eddig külön úton jártatok – lényegét tekintve mégis: mintha tükörbe néznél. Kiegészítitek egymást… Ha érzel… ha úgy érzed… Rá vártál, Őt kerested eddig… légy tudatos… s legalább esélyt adj kettőtöknek , hogy megpróbálhassátok… vállalva egy ilyen kapcsolat kockázatait, hogy elveszíted oly régóra őrizgetett érzelmi függetlenséged… ne légy oly bolond, gyáva, hogy te is ezt az alábbi gondolatsort kövesd…

"Voltál már úgy, hogy azt akartad mondani: "Persze, hogy veled tartok ha mész!", és mégis csak egy grimasz, meg egy makacs "Mégsem megyek'" lett belőle? Hogy némán ültél, mikor nyelved hegyén izzott a szó: "szeretlek". Hogy a meleg ölelés helyett ijedt távolságtartásba burkolóztál? Hogy valakinek azt mondtad: "Nélküled is boldog leszek! Menj csak, hátra se nézz!" S a kemény szikla porrá hullt, mikor Ő elhagyott! Kezdtél már úgy mondatot, hogy: "Most elmondom az igazságot neked...", s a szerelem színeit lecsupaszítva, csak valami halovány képet festettél érzéseidről, nehogy nevetségessé válj? Mondta már a belső hangod, hogy: "Nem jött még el az ideje!", és később azt, hogy: "Már elmúlt!"? Nevettek-e már ki azért, mert szerelmet vallottál? Rádkiáltott-e már etikai értékrended: "Ne tovább, nem szabad így szeretni!", és féltetted-e már szerelmed attól, hogy életed túl bonyolult? Ébredtél-e már arra, hogy szíved igazgyöngyeit olyannal osztottad meg, aki nem bírt rá vigyázni. És volt-e bűntudadatod, amikor a másik, kit megszerettél, neki már csak szűkmarokkal mért üveggyöngy jutott?”

Ahhoz, hogy boldog életet élhess- márpedig erre születtél! – önmagadba kell visszatérned, önmagad mélységeibe kell leszállnod. S az ember ettől fél leginkább: mi van, ha mélyre megy magában, mit talál, ha szembesül önmagával? Milyen rútságot, milyen poklot? Lehet, hogy most nem hiszed, de az utolsó, aljas gyilkos lelke, belső igazi önvalója is gyönyörű. Hitlerből azért lett az ami, mert nem értékelték építészi képességeit. Hát rombolt. Nem csak a világot, önmagát is. Mindazt a tehetséget, ami benne volt, kiélte a rombolásban. Mert híres akart lenni. Hát az lett. S elmondható ez az összes bűnözőről.

Van, aki másokat rombol.

Az emberek többsége önmagát. Én is ezt tettem. Szétégettem magam a semmiért.

A boldogsághoz vezető első lépés önmagadba leszállni. Önmagaddal kezet fogni, önmagaddal barátságot kötni. Önmagadra felnézni, önmagad szeretni. Nem az a lényeges, más mit lát benned – más csak önmagát fogja látni, önmagát vetíti ki rád, semmi köze ennek a képnek ahhoz, amilyen valójában vagy. Ennek a képnek csak a másikhoz van köze. Az a lényeg, hogy te mit látsz, te mit érzel. Az a lényeg, hogy ebben biztos legyél, és soha senkinek ne engedd meg, hogy ezt a képet rongálja benned.

Ahhoz, hogy elindulhass egy új úton a boldogságod felé, sokmindent rendbe kell majd raknod. Nem megy egyszerre, mert túl sok beidegződés, túl sok felvett viselkedésforma él benned. S ezek visszaköszönnek, ösztönösen előjönnek.

Túl sok régi, visszahúzó, energiádat elszívó tárgy, ember vesz körül. Nagytakarítást kell végezned kívül-belül. Kívül könnyebb. Belül nehezebb.

Mennyit ér meg neked a boldog létezés? Megéri egy új, gyönyörű útra lépni, melynek a végén elmondhatod:

Jó, hogy ide találtam….

Hazaérkeztem…!