Mégiscsak van új bejegyzés...

Ezeket a gondolatokat itt találtam:

http://daniels.mindenkilapja.hu/?m=2337190

„Amikor már úgy éreztem, minden egész eltörött, életem pillérei, mint elhalt tubarózsa szirmai szétnyílnak, jöttél Te, s gyengéd öleléssel összefogtad azokat. Boldogságot hoztál, s napsütést a felhők helyett. Értelmet nyertek napok s pillanatok, mik eddíg céltalan teltek. Lettek álmok s vágyak, lett cél, amiért édes a küzdés. Megfogtad kezem és kivezettél a fényre. Én éreztem, de Te nem gondoltad, hogy egy érintés, s az, hogy vagy, mennyi mindent visszahozhat.Í gy hát boldogságom Neked ajánlom, s teszek érte, hogy minden jót megadjak Neked. Hálás vagyok a Sorsnak s Neked, hogy vagy nekem."

"Végre! Most, hogy végre látlak, van kire gondolnom. Végre! És ha meg nem is kívánlak, azért lesz miről álmodnom. Eszembe jutsz és elénekellek, szóvá teszlek és újjáteremtelek, csak engedd meg. Végre! Meríts erőt a szóból, ami hozzád beszél. Végre! A szemed tüzének hódol a vers, amely miattad él. Így lettél múzsa, így köt majd gúzsba egyetlen dallam, hogy végre szabad legyél. Hogy többé ne félj, hogy többé ne félj. Nem kell, hogy észre vedd, mert meg sem értheted. Nem látja szép szemed, hogy az átok alól végre feloldoztál. Zavartan felnevetsz, örülsz, hogy itt lehetsz. Engem nem gyűlölsz, nem szeretsz, de az átok alól végre feloldoztál. Végre! Egy kérdésre vár csak a válasz...a titkod had legyek én. Végre! Ha a boldogtalanság fáraszt, talán jóvá tehetném. Bizonytalan és egyszerű szándék, maga a játék, az igazi ajándék. Csak ne dobd el még! Csak ne dobd el még!"

"Ha két varázsló varázsol...abból halál készül...Ha két varázsló varázsol...minden pusztul végül...?”

A történet egy nőről szól, aki elsüt egy puskát és elindul a háborúba.Attól a perctől kezdve, csinálhat bármit, a keze örökké emlékezni fog a fegyverre.Nem felejti el soha.

De a kockázatot vállalom, hiszen az ember az álmaiért él.S ha nincsenek álmok, nincsenek célok.Célok nélkül pedíg az élet mit sem ér.

Láttam: Éber éjszakát felsebző hajnalt születni lángoló lázban.

Éreztem: Testemben jégmezők fagyát, ömleni izzó lávát.Szívemben éreztem ősz nyugalmát, új tavasz zsongását.

Ma szeresd a tükörből visszatekintő nőt, akit minden nap látsz, de csak ritkán veszel észre, aki ad, ahelyett, hogy kérne.Most ne gondolj a mai nappal, és ne gondolj a pillanattal, azzal se, hogy mi jöhetne, másokat is hagyj későbbre.Előbb fogadd el magad annak, ami igazából vagy.

A nevem már semmit sem jelent, az élet is, a halál is itt hagyott, a jövőm fakítja el a jelent, az örökké a soha markába fagyott.

Könnyeim gyémántokká préselődtek sóhajaim súlya alatt, törhetetlen emlékek, ez minden, ami belőled megmaradt.

Letéptem ezt a hangaszálat, már tudhatod, az ősz halott. E földön többé sose látlak, ó idő szaga hangaszálak...s várlak téged, tudhatod.